Itt a tavasz, megjelentek az új illatok, új virágok is. Legyen üde a lakásunk is, öltöztessük fel ünnepi díszbe, és a hangulatunk is jobb lesz. Valamint a bevásárlást se hagyjuk az utolsó percekre. Az ajándékokat, csokikat idejében vegyük meg, hogy a gyerekek is jól érezzék magukat, és kapjanak sok-sok finomságot.
[wp_ad_camp_1]
Első lépésként szellőztessünk, hogy beengedjük a finom tavaszi levegőt. Kicsit tegyünk rendet a lakásban. A felesleges holmikat pakoljuk el. Szedjünk szép, tavaszi virágokat, és tegyük azokat egy vázába az asztalokra.
Kosárkát is készíthetünk kartonpapírból. Ha nem megy, vehetünk is készen. Díszítsük tojásokkal, barkával, esetleg nyuszi figurával. Többet is készíthetünk, és azokat elhelyezhetjük több szobában is. Szép és ünnepélyes lehet ezektől a kis díszektől a lakás.
Igazi húsvét i látványosság a tojásfa. Könnyűszerrel mi magunk is készíthetünk egyet vagy többet is. Először keressünk egy használaton kívül levő kancsót, majd töltsük meg vízzel. Ezután tegyünk bele barka- és aranyesőágakat, de cseresznyefaágak is még megfelelnek a célnak. Az ágak közé tömködhetünk kis mohát.
Vehetünk a hobbiboltokból tojásokat. Fessük be őket, hogy még szebbek legyenek. Majd masnival akasszuk az ágakra. Igazán mutatós lesz a tojásfánk, ha veszünk pillangó vagy madárfigurákat is. Esetleg több fát is készíthetünk, hogy a lakásunk több pontján is tudjuk elhelyezni.
A lakásunk felfrissült és ünnepi díszbe öltözött. Készítsünk ünnepi ebédet vagy vacsorát, és már jöhetnek is a vendégek. Mi magunk pedig legyünk jókedvűek és a vendégeink is jobban fogják majd magukat így érezni. Természetesen ezek a díszítési formák csak ötletek. Még számos más díszítési technika létezik, és bármelyiket alkalmazhatjuk, mindenféleképpen törekedjünk az ünnepi hangulatra.