A válság utáni nehéz gazdasági helyzetben sok család számára elérhetetlen álomnak tűnik a saját otthon megteremtése. Nekik jelenthet új reményt a szocpol támogatások terén tervezett kedvező változás.Várhatóan jövő év július 1-jétől új , vagy használt lakás vásárlására és a meglévő lakóingatlan legalább egy lakószobával történő bővítésére is igénylehető lesz a CSOK – Családi Otthonteremtési Kedvezmény, ami a jelenlegei szocpolt hivatott felváltani.
[wp_ad_camp_1]
A 2015. július elsejével hatályba lépő változások közül a legfontosabbak, hogy már egy gyermek után is igényelhető lesz a támogatás, valamint használt lakóingatlanok vásárlása esetén is megjár, továbbá bővítés céljából is igénybe vehető. Működni fog az ún. megelőlegezés is, ez esetben az igénylők vállalják, hogy 4 éven belül két gyermekkel fog bővülni a család.
Nem kell majd visszafizetni a CSOK összegét egy esetleges váláskor sem, ha az ingatlan azon fél nevére kerül, akinél a gyermekek lesznek elhelyezve.
A támogatás összege differenciált, egy gyermekre 500 – 780 ezer, két gyermek után 800 ezer – 1,69 M, három gyermek után 1,2M – 2,6M, míg 4 gyermek után 1,6 M – 3,25 M forint közötti összeggel lehet számolni. Az adott kereten belüli pontos összeg a lakás nagyságától és annak energetika osztályától függ. Minél magasabb energetikai besorolás alá esik a vásárolandó ingatlan, annál magasabb az igényelhető összeg.
A jelenlegi szabályozás szerint egy gyermekre nem jár szocpol, két gyermekre 800 ezer-1,3 M, három gyermek után 1,. M- 2 M, négy gyermek után 1,6-2,5 M forint a támogatás összege. Jól látható, hogy nem csak a támogathatók köre bővül, de az összegek is emelkednek némileg.
A családokon kívül jó hír ez az építőipar résztvevőinek is, valamint az ingatlanforgalmazással foglalkozó cégeknek, az új CSOK várhatóan élénkítően hat majd az évek óta mélyrepülésben lévő ingatlanpiacra.