Sokak számára ez a téma tabunak számít, ám igen is foglalkozni kell vele, ugyanis szinte minden férfi életében jelentkezik ez a panasz. Így nem is az a kérdés, hogy igen vagy sem, sokkal inkább az, hogy mikor.
[wp_ad_camp_1]
Fontos tudni való, hogy a fiatal férfiak prosztatája kb. dió nagyságú. Majd a kor előre haladtával az ondótermelődésért felelős dülmirigy őszibarack nagyságúvá növekszik. Ez egy olyan folyamat melyet nem lehet elkerülni, hiszen az öregedés velejárója. Ám, ha nem kezeljük megfelelően, akkor az igen sok kellemetlenséggel járhat együtt, hiszen a prosztata megnagyobbodása beszűkítheti a húgycsövet. Ebből adódóan pedig vizelet ürítési problémák léphetnek fel. Ilyen esetekben nem szabad sokáig halogatni, minél előbb szakorvoshoz kell fordulni. Ugyanis, csakis szakorvos tudja megállapítani, hogy ténylegesen a korral járó prosztata megnagyobbodásról lehet szó, vagy valamilyen komolyabb probléma állhat a dolog hátterében. Ugyanis normál esetben a panaszok a legtöbb esetben ártalmatlanok, így megfelelő gyógyszerekkel enyhíthetőek a panaszok, illetve megállapítható a prosztata további növekedése.
A legtöbben, amikor hasonló panaszokat észlelnek, akkor öngyógyításba kezdenek még az előtt, hogy a szakorvos megmondaná, hogy ténylegesen azzal a problémával állunk szemben. Ugyanis sokan úgy gondolják, hogy a recept nélkül kapható táplálék kiegészítők elegendőnek bizonyulnak a probléma kezelésére. Ám nagyon sok kutatás azt bizonyította, hogy a drága tabletták nem sok eredményt hoznak a betegek számára. Mindez vonatkozik a tökmagkészítményekre, szabalpálma, illetve a csalán kivonatokra is. Ahhoz, hogy a tökmag hatásosnak bizonyuljon a beteg legalább másfél kilót kellene, hogy elfogyasszon naponta.