Bizony mindenki felett egyszer elmúlik az élet, elmúlik az idő. Ezt a felfogást az idősebbek jobban a magukénak tudják, hiszen bölcsebbek is már. De a fiatalok hogy viszonyulnak ehhez? Mit kell tenniük, hogy ők is bölcsebbek legyenek?
[wp_ad_camp_1]
Sajnos a mai világban elmondható, hogy sokan, főleg a fiatalok nem gondolnak arra, hogy egyszer idősebbek is lesznek. Nem gondolnak rá, hiszen ővék az élet, még a soruk is jobban megy. A pénzt amit kapnak a munkájukért elköltik hamar, félre sem tesznek.
A tanulást is sokszor hanyagolják. Nem foglalkoznak semmivel, csak magukkal, hogy mit vegyenek fel a szombat esti buliba és hogy nézzen ki a hajuk. Valamint, hogy kivel menjenek majd el oda. Nézik ezeket a népbutító sorozatokat, melyeknek igazán nincs is értelmük, bár nekik más a véleményük erről.
De az öregkorukra a legtöbben nem is gondolnak. Azt hiszik, akkor már nem is lesz világ, pedig ez nem igaz. Egyszer majd fölkelnek egy álmos reggel, és a tükörbe néznek, és megkérdezik, hogy hol is vagyok?
Fontos, hogy mindenkinek legyenek céljai, melyek adnak egy életvezetést. Ne éljen senki csak úgy céltalanul. Legyen fontos a tanulás, hiszen ez nélkül nem lehet elérni a célokat. Majd a megfelelő munkahely, hiszen munka nélkül nincs normális élet sem. De az is elengedhetetlen, hogy szeresse a fiatal a munkáját. Éljen vidáman és egészségesen, hiszen csak ekkor remélhet hosszabb és boldogabb életet. Valamint kellő alázattal is rendelkezzen, ez is egy igen fontos tulajdonság, melyet a munkában valamint az emberi kapcsolatokban lehet kamatoztatni.