Sok esetben panaszkodnak, hogy egyik napról a másikra megszűnt a munkaviszonyuk. Lehet, hogy ez nem is szabályosan történt, ezért érdemes utánanézni a dolgoknak, viszont az is előfordulhat, hogy a szerződés feltételei ezt megengedik és teljesen jogtalan a felháborodás.
[wp_ad_camp_1]
A rendes felmondás jogával egyaránt élhet a munkaadó és a munkáltató is. Abban az esetben, ha a munkáltató megszünteti a munkaviszony a szerződésben meghatározott idő előtt, akkor fontos pontosan megindokolnia ennek okát, teljesen egyértelműen közölni azt. Ez kizárólag a munkavállaló képességei, a munkához való viszonya vagy a munkáltató működésével magyarázható ok lehet. Természetesen érdemes itt is ügyelni, hiszen vannak olyan esetek, amikor a munkavállaló védelem alatt áll, mert beteg, ápol egy közeli hozzátartozót, gyermek miatt és így tovább. Ha a munkavállaló szünteti meg a munkaviszonyát rendes felmondással, Neki azt nem kell indokolnia, ám általában 30 nap után szűnik csak meg a munkaviszony, ha az a szerződésben nincs másként megfogalmazva.
A rendkívüli felmondás esetében a munkáltató, illetve a munkavállaló egy egyoldalú jogi nyilatkozattal azonnal megszüntetheti a munkaviszonyt. Ehhez természetesen különösen indokolt helyzet szükséges, nem történhet csak egyszerűen meg. Ilyen lehet például a munkavállaló részéről, ha a munkáltató hosszú időn át nem fizet, illetve a munkáltató részéről, ha a munkát szándékos kárt okoz, esetleg ittasan jelenik meg. Próbaidő alatt van lehetőség a munkaviszony azonnali megszüntetésére minkét fél felől, itt nem kell indoklás, viszont a jogi szabályoknak szintén eleget kell tenni.
A rendes és rendkívüli felmondás esetében is vannak szükséges lépések tehát, amelyekre nagyon is érdemes odafigyelni ahhoz, hogy ne legyen belőle probléma, illetve jogi procedúra. Mind a munkáltatót, mind a munkavállalót terheli bizonyos szintű felelősség.