Ez a kérdés az örök vita tárgya, ugyanis a reggel zuhanyzók állítják, hogy az a jobb, még az esti zuhany kedvelő szerint az. Mindkettő rajongó tábornak megvannak a saját érvei, melyek érthetőek is.
[wp_ad_camp_1]
Az esti fürdők egyik legnagyobb érve, miszerint csakis tisztán lehet ágyba bújni, még a reggel fürdőzők szerint a pótolhatatlan érzést nyújt a reggeli zuhanyzás, ugyanis frissen és üdén indíthatjuk a napot. Mi most ennek a kínzó kérdésnek szeretnénk a végére járni. Vagy esetleg mindegy, hogy mikor fürdünk? Nézzük, milyen érvek szólnak a reggeli és esti tisztálkodás mellett. Fontos tisztázni, hogy persze nem tilos a napi többszöri zuhanyzás, ám el kell mondanunk, hogy a víz nagyon szárítja a bőrt. Többek között ezért sem célszerű napi több alkalommal zuhanyozni. Továbbá érdemes szem előtt tartani azt a tényt is, ha este tisztán bújtunk ágyba, akkor éjjel kevés az esély arra, hogy elpiszkolódjunk. Így nem feltétlen szükséges, hogy a reggel ismét zuhanyzással indítsuk, ugyanis az már ténylegesen vízpazarlás. Attól függetlenül, hogy reggel vagy este szeretünk zuhanyozni, célszerű szem előtt tartani, hogy nem érdemes több zuhanyzást beiktatnunk egy nap.
Aki este zuhanyoznak, azok legtöbbször azzal érvelnek, hogy szinte gusztustalan, hogy az egésznapi jövés-menés, munka után piszkosan bújunk ágyba. Viszont, ha már itt tartunk, akkor el kell mondanunk, hogy azok akik nem mosnak mindennap hajat, szintén mindenféle koszt hoznak be a tiszta ágyba. És akkor fenn áll a kérdés, ha piszkos hajjal fekszünk ágyba, akkor az aki egésznap irodában ül, az mivel piszkosabb? A reggeli és esti zuhanyzás nagyban kihatással van a bioritmusunkra is. Továbbá a víz igazán érdekesen hat az emberi szervezetre, ugyanis egyeseket ellazít, még másokat felébreszt.