Erich Fromm arról ír A szeretet művészete című könyvében, hogy a szeretet nem olyan dolog, amibe az ember csak úgy beleesik, hanem meg kell tanulni helyesen, jól szeretni. Nem tudom már, hogy Popper vagy Feldmár mondta valahol, hogy abból tudja lemérni, hogy szeretik őt, ha jól érzi magát ettől.
[wp_ad_camp_1]
Vagyis az nem szeretet, amikor én azt mondom, hogy szeretlek, de te szenvedsz ettől. A szeretet másik félreértése, hogy sokan abban látják a lényegét, hogy őt szeretik. A következő gyakori félreértés, hogy szeretni egyszerű, csak a megfelelő tárgyat kell megtalálni hozzá. Vagyis vonzó társra pályáznak, lehetőleg olyanra, amilyenek ők maguk.
A szerelemről a leggyakoribb félreértés, hogy összekeverjük a kezdeti élményt – amikor beleszeretünk valakibe – azzal, amikor tartósan szeretjük a másikat. Amikor két idegen találkozik, és kialakul köztük valamiféle vonzódás, akkor leomlik a fal kettőjük között, szoros közelség jön létre. Aztán elkezdik megismerni egymást, és azt mondják: bocs, de kiszerettem belőled. Sokan az első időszak rajongásának hevességében szerelmük nagyságának bizonyítékát látják, holott ez csak korábbi magányosságuk mértékét jelzi.
- Fromm azt mondja, hogy a szeretet olyan egyesülés, amelynek során az ember megőrzi integritását, egyéniségét. Vagyis két élőlény eggyé válik, és mégis megmarad kettőnek. Sok nőtől hallottam már, hogy a másik felüket keresik. Amíg valaki nem válik önmagában egésszé, addig kevés esélye van egy tartós, kiegyensúlyozott párkapcsolatra. Az egésszé, önmagává válásnak azonban igen rögös az útja…
A szeretet tevékenység Fromm szerint. Nem passzív érzelem. Szerinte szeretni egyenlő azzal, hogy képes vagyok adni. Amikor adok, akkor a saját bőkezűségemet élem meg. Egy kapcsolatba beleadhatom az örömömet, bánatomat, érdeklődésemet, tudásomat, figyelmemet, időmet, jókedvemet. Egy kapcsolat vagy épít vagy leépít. Nincs stagnáló kapcsolat. Építeni pedig a legegyszerűbben úgy lehet, hogy ha a másik ad valamit, azt én mindig egy picivel többel viszonzom…
Fromm azzal folytatja, hogy csak az képes a szeretetre, aki úrrá lett a saját függőségi igényén, mások kihasználásán, megtanult hinni a saját erőiben, és van bátorsága rájuk hagyatkozni céljai elérésében. Vagyis a szeretet képessége a személyiség fejlettségétől függ.
A szeretet magában foglalja a törődést, a felelősség vállalását, a tiszteletet, és a másik és önmagunk ismeretét.
- törődés: cselekvő törődés annak az életével és fejlődésével, akit szeretünk. A szeretet lényege: „fáradni” valakiért, nevelgetni, öntözgetni. Az ember azt szereti, akiért fáradozik, és azért fáradozik, akit szeret.
- felelősség: önkéntes elköteleződés a másik mellett. Megbízható és állandó szövetségessé válni, akkor is foglalkozni vele, ha épp nincs hozzá kedvem, vagy a másik épp nem kellemes társaság. Aki valóban szeret, azért teszi, mert így döntött: függetlenül attól, hogy a szeretet érzése megvan-e benne. (sőt, aki szeret, gyakran nem azt teszi, amire a szeretet sarkallná. Például nem menti meg a másikat!)
- Tisztelet: nem félelem és nem bámulat. A tisztelet az a képesség, hogy valakit olyannak látok, amilyen. Azt gondolom, hogy igen nagy súlya van annak, hogy akkor tartom tiszteletben a másikat, ha azt akarom, hogy aszerint fejlődjön és bontakozzon ki, amire neki van szüksége. Nem én mondom meg, hogy neked ilyenné kell válnod. A szeretet nem azt jelenti, hogy meg akarom változtatni a másikat. Sokan azzal kezdenek bele egy kapcsolatba, hogy jó, jó a másik, de majd én megváltoztatom. Soha, de soha nem fog a másik olyanná válni, amilyenné te akarod, hacsak ő maga is nem akarja azt. Tisztelni csak az tudja a másikat, aki megáll a saját lábán, és el tudja viselni azt, hogy a másik másfelé indul.
- Ismeret: számtalan rétege van. 10-11 év után is mindig van a másikban valami újdonság. Olyan rétegek bukkanhatnak elő, amire egyikünk sem gondolt. Olyan fájdalmak, torzulások kerülhetnek elő, amitől a másik a megsebbzettsége és a feltárulkozása által nagyon szerethetővé válik.
- A figyelem munkája: óriási erőfeszítést igényel néha egész napos munka után is meghallgatni azt, akit szeretünk. A figyelem önmagában hatalmas gyógyító erővel bír. És sokszor bőven elegendő annyi, hogy ott vagyunk, hallgatunk, és közbeszólás, tanácsadás nélkül hagyjuk, hogy a másik elmondja, mi fáj neki. A figyelem az első bizonyítéka annak, hogy értékesnek tartjuk a másikat. A figyelem nem olyan egyszerű, mint ahogy gondoljuk. Az igazi figyelő félreteszi a saját gondolatait, vágyait, és minden idegszálával a másikra figyel.
- Bátorság: sajnos a szeretetben mindig benne van a veszteség kockázata. Aki szeret, hazárdjátékot játszik. Kockáztatja, hogy elutasítják, elhagyják. A bátorság nem azonos a félelem hiányával. Az a bátor, aki a félelem ellenére is képes cselekedni, és kilép az ismeretlenbe, olyat tesz, amit eddig még soha. Aki nem kockáztat, az eleve lemond mindenről, ami az életét céllal és értelemmel ruházhatja fel.
- Aki szeret, az egyedül van. Aki egy másik embert valóban szeret, mindig különös egyéniségnek fogja látni, és bátorítani fogja önálló egyéniségének megtartásában.