A jóból is megárt a sok, szoktunk mondani a mindennapokban. A helyzet az, hogy bármilyen közhelyesen is hangzik, van benne némi igazság, hiszen az élet minden területén alkalmazható. Az alkohol ritkán és kismértékben fogyasztva például nem okoz egészségügyi problémákat, a rendszeres, nagybani ivászat azonban komoly függőséget, alkoholizmust eredményez.
[wp_ad_camp_1]
Ugyanígy, ha a gyógyszereket rendeltetésszerűen alkalmazzuk, akkor segítik a gyógyulásunkat, ha viszont ész nélkül kapkodjuk egyik pirulát a másik után, akkor szintén fennáll az esélye annak, hogy egy másik függőség rabjaivá válunk. Ezek olyan problémák, amelyeket a társadalom már jó ideje fel ismert és igyekszik is orvosolni különböző terápiák segítségével, ahol a páciensekkel szakemberek foglalkoznak. De mi van azokkal a területekkel, amelyek nem ennyire egyértelműek, azonban ettől függetlenül komoly gondokat okozhatnak? Ott van például a munkamánia: az ember, aki csakis és kizárólag a hivatásának él, megszállottan dolgozik és a munkáján kívül egyszerűen semmi más sem érdekli. Vajon mennyire nevezhető normálisnak az ilyesfajta magatartás? Nos, ez elég szubjektív kérdés, annyit azonban meg lehet állapítani, hogy sok minden függ a körülményektől. Abban az esetben például, ha valaki magánéleti válságot élt át nemrégiben és egy időre a munkájába temetkezik, mert szereti amit csinál és segít neki a túlélésben, mondhatni, hogy a munka akár terápiaként is funkcionálhat. Azonban, ha valaki rendszeresen elhanyagolja a családját, nem törődik a párja könyörgésével, a gyermekei kétségbeesett és értetlen pillantásaival, mert képtelen a munkáján kívül bármi egyébre koncentrálni, nyilvánvaló, hogy valamin érdemes lenne változtatni.
Ha minden gondolatunk és cselekedetünk a munkánk körül forog, gondolkodjunk el rajta, hogy vajon hogyan jutottunk idáig? Szó sincs róla, hogy bűn lenne elhivatottnak és szorgalmasnak lenni, sőt, ezek mind nagyon becsülendő tulajdonságok, a fanatikus mánia azonban arra utal, hogy vagy valamilyen űrt szeretnénk betölteni az életünkben, vagy egyszerűen nem akarunk szembenézni egy magánéleti problémával és a hivatásunkat használjuk fel az elterelő hadműveletünkhöz! Akárhogy is, a munka fontos, ez kétségtelen, de ne hagyjuk, hogy ez a függőségünk tönkretegye vagy egy életre megsemmisítse a magánéletünket!