Minden kutyatartó tapasztalhatta már, hogy a kedvence néha furcsán viselkedik, legalábbis emberi mércével mérve. Számos olyan példával találkozhatunk, amely számunkra értelmetlennek, sőt, bizarrnak tűnhet, a kutyák számára azonban mindennek megvan az oka.
A farkuk kergetésétől elkezdve a kakievésig számos furcsasággal szembesülhetnek a gazdik, azonban mindegyiknek van oka ér értelme, csak meg kell keresni. A legnagyobb értetlenséget mindenképpen az ürülékük fogyasztása csinálja, azonban hogyha egy kicsit utána járunk, beláthatjuk, hogy ennek is meglehet az oka. Az elsődleges okok közé az egészségi okok korrigálása tartozik. A kutyusoknál nagyon gyakran tapasztalhatjuk az enzimhiányt. Mivel ők is érzik ezt, nem elégszenek meg az előre gyártott tápokkal, amelyek köztudottan kevés enzimet tartalmaznak, hanem megpróbálják pótolni ezt a hiányt. Ezt pedig oly módon teszik, hogy az ürülékekben meglevő enzimeket használják fel. A másik gyakori, ehhez kötődő probléma az a nem megfelelő emésztés. Gyakran történik meg, hogy a tápok miatt az emésztésük nem lesz megfelelő, és azért eszik meg a saját, és mások ürülékét. Bár nem sokan tudják, de az állatkák ezért fogyasztják néha előszeretettel a füvet is.
Azonban ezek a dolgok bélféregre is utalhatnak, úgyhogy mindenképpen megéri odafigyelni rá, hogyha ilyeneket tapasztalunk. Most már csak az a kérdés, hogy hagynunk kell, hogy a kutyus korrigálja ezeket, vagy nekünk kell kezünkbe venni az irányítást. Ha az utóbbi mellett döntünk, akkor az folyamatos odafigyelést igényel, és utánajárást igényel, és csak akkor vállaljuk be, hogyha valóban van erre kapacitásunk. Azonban, hogyha mindig csak leszidjuk a kutyát, hogy ne fogyassza másnak az ürülékét, de nem teszünk semmit, hogy pótoljuk azokat a dolgokat, amelyeket ő próbál pótolni ezáltal, akkor jobb, hogyha hagyjuk, hogy csinálja. A kutyatartók körében ez egy örökös kérdés marad, és sajnos a legtöbben még azt sem tudják, hogy mi az oka annak, hogy a kedvencük ilyeneket csinál. Hogyha megfelelően informálódunk, akkor tanácsos átadnunk ezeket a tapasztalatokat más kutyatartóknak is, és közösen megvitatni a problémát. Hogyha pedig az internetről informálódunk, akkor az is hasznos lehet, viszont tudnunk kell megszűrni az információkat, és szelektálni közülük, hogy melyik hasznos, és melyik nem. Hogyha mindezeket tudatosítjuk, akkor azzal nagyon sokat teszünk a házikedvencünkért.