A meteorológiai tél december 1.-én kezdődik, ám sok évben, akár egész decemberben nem találkozunk hóval, sokkal inkább január, február hónapokra jellemző.
[wp_ad_camp_1]
Vannak, akik a telet és vannak, akik a nyarat szeretik jobban. Illetve olyan is vannak, akik nagyon hisznek a különféle néphagyományokban és az alapján szeretnék megjósolni, hogy melyik évszakban milyen időjárásra számíthatunk. Mi most ezeket a hagyományokat mellőzve, inkább az előre jelzésekre hagyatkozunk. A 2019-es évben végre felcsillant a remény, hogy végre fehér karácsonyunk lehet. De sajnos a hétvégi felmelegedés ennek teljesen keresztbe tett. A meteorológusok sokszor hangsúlyozzák, hogy egy előre jelzés sosem lehet 100%-ban pontos, viszont megközelítőleg kell hozzá állni. A 2018/2019-es telünk igen kemény volt és zimankós. Az igazi tél február végén és március elején köszöntött be, amire azt hittük, hogy lassan vége a fűtésszezonnak. Az előre jelzések alapján az idei évben, nem kell ilyen hideg és hosszú téllel számolnunk.
Amely abból is következhet, hogy Európa területét a nyári hónapokban magas légnyomás uralta. Ennek pedig a következménye az lehet, hogy a téli időszakban alacsony légnyomás várható. Az idei évben nem csak Magyarországon, de egész Európa területén enyhébb télre számíthatunk. Viszont pontos előre jelzéseket csakis akkor kaphatunk, amikor már egyre jobban közeledünk az adott dátumhoz. Így a klímakutatók is sokkal pontosabb adatokat tudnak biztosítani a számunkra. Viszont ezekből a felmérésekből arra a következtetésre juthatunk, hogy nem kell olyan nagy mínuszokra számítanunk, mint az elmúlt télen. Így talán ez egy kis vigasz azok számára, akik sokkal inkább szeretik a nyári hónapokat, mint a telet. Addig élvezzük a havat, míg tudjuk, hiszen egyre ritkábban örvendeztet meg bennünket.