Ha újként érkezünk egy adott vállalathoz, akkor érdemes a lehető legrövidebb időn belül felmérni azt, hogy kivel is érdemes jóban lenni, kik azok, akik segíteni, illetve hátráltatni tudják a munkánkat. Természetesen mindenkivel udvariasnak kell lenni és lehetőség szerint kedvesnek, ám van pár kulcsember, akik nagyobb figyelmet érdemelnek a karrierünk szempontjából és ezek bizony nem mindig a magasabb beosztású személyek, sőt épp ellenkezőleg.
[wp_ad_camp_1]
A közvetlen felettes, a főnök titkárnője, illetve asszisztense az egyik legfontosabb személy, akivel mindenképpen érdemes jó viszonyt kialakítani, hiszen megannyi esetben a segítségünkre lehet. Előbb beenged a főnökhöz, szól, hogy mikor van rossz napja, illetve az esetleges számonkérésről is időben értesülhetünk ezáltal és feltudunk készülni. Olyan hasznos információkat kaphatunk, amelyen nagyban segíteni tudják törekvéseinket.
A portás vagy a biztonsági szakember szintén jó barát lehet, ugyanis egy esetleges késés felett elnézhet, nem szól, ha rossz helyre parkoltunk és megmutatja a rövidebb utat, illetve beosztásuknak köszönhetően munkatársainkról is informálhatnak. A recepciós értesíthet bennünket, ha a főnök keres, kedves lehet vendégeinkkel és így tovább.
Az IT szakemberek segítsége úgyszintén mérvadó, hiszen egy állandóan elfoglalt osztályról van szó, akik ezáltal előrébb helyezik kéréseinket, ha valami nem stimmel a géppel, a hálózattal.
A takarítónők segítségét szintén nem szabad lebecsülni, mivel a legtöbb nem hivatalos értesülést szerezhetjük be tőlük, esetleg véletlen eldobott papírokat kaphatunk vissza, vagy a főnök eldobott papírjait szerezhetjük meg, ami megannyi információval járhat.
Legyen jóban mindenkivel, kedves és udvarias munkatársaival és szenteljen minél nagyobb figyelmet a kulcsemberekre, sose becsülje le az alacsonyabb beosztású személyzetet!