A kínai fekete babok úgy néznek ki, mint valami amit el kellene dobni. Olyan szaguk van, mintha egy kisállat a közelben elhunyt volna, és még az erjesztett étel rajongóit is elriaszthatja. Semmi esetre sem tűnik olyan dolognak, amit a testünkbe akarunk bevinni.
[wp_ad_camp_1]
De ezek a nem vonzó hüvelyesek, amelyek ízűe, mint a szója és a halmártások megszilárdult összetétele, az umami öröm apró csöppségei. Az olaszoknál parmezán van; az indiánoknak asafoetida van; a kínaiak erjesztették a fekete babot. Néhány jó szójaszósz és wok mellett ezek nélkülözhetetlen összetevők, amelyek szinte azonnal javíthatják a kínai konyha iránti erőfeszítéseiket. A nevükben szereplő „fekete” némi zavart okozott; a fekete bab itt szójababra vonatkozik, erjesztett és erősen sózott változatban. Ennek a folyamatnak az eredménye egyben ízesen sós, riasztóan és gyanúsan édes íz. De mindezt jó értelemben. Intenzíven sósak, olyan ízfokozók, amelyek nélkül nem érdemes élni.
Ahogy a neve is sugallja, a fekete bab a fekete babmártás fő alkotóeleme, ezért túlságosan gyakori szereplő a menüben mindenhol. Fokozzák a szójaszósz és a rizsbor illatát, és ínycsiklandó intrikákat adnak az egyszerű zöldeknek, például a brokkolinak. Erjesztett tulajdonságaik, amelyek nyersen ennyire rosszul hatnak, édes, kiegyensúlyozott ízt varázsolnak a mártásokhoz. Keverjük sült krumplihoz egyetlen ételbe és adjuk hozzák az összetevőket. De a wokon túl vannak felhasználásaik. A fekete babnak szinte sajtos minősége van, és ha hozzáadjuk erősítő sósságukat, akkor többé-kevésbé kínai parmezánt jelentenek. A parmezánhoz hasonlóan a fekete bab is megfontolt mennyiségben adható a húsgombóchoz vagy fasírthoz, darált mogyoróhagyma és fokhagyma mellett. Vagy beleteheti őket a csirkehús levesbe utolsó simításként, hogy kölcsönözzön egy kis extrát ezekbe. Bármi legyen is az alkalmazás, érdemes fokhagymát és gyömbért is fogyasztani. A fekete babhoz kötődő aromájuk olyan erős, mint a sárgarépa és a zeller.