Akik már az ezredforduló környékén, a hőskorban boldog mobiltelefon tulajdonosok voltak, azok bizonyára emlékeznek rá, hogy mennyire oda kellett figyelni a készülék akkumulátorára. Vásárlás után ajánlott volt „kisütni”, azaz teljesen feltölteni, lemeríteni, így megelőzve a memória effektust.
Sokan még mindig így állnak a telefon akksijához, pedig ezeket a berögződések már jó pár évvel ezelőtt érvényüket vesztették. A mai, modern lítium-ionos akksik egészen másképp működnek, bár annak ellenére, hogy a telefonokba most már számtalan védelmi rendszert beépítenek, van pár dolog, amire nem árt odafigyelni annak érdekében, hogy akkumulátorunk a lehető leghosszabb ideig jó szolgálatot tegyen. Az első ilyen az a töltés. A fenti tévhittel ellentétben a mai készülékeket már nem kell teljesen feltölteni, sőt, talán azzal ártunk a legtöbbet. A gyártók ajánlása alapján leginkább úgy óvhatjuk meg az élettartamukat az akksiknak, ha 30 és 80 százalék között tartjuk a töltöttségüket, azaz sosem hagyjuk lemerülni őket és sosem felejtjük rajta a töltőn egész éjszakára.
Hogy a megfelelő, gyári töltők közül melyiket használjuk, annak nincs különösebb jelentősége, nyugodtan csatlakoztassuk telefonunkat a legerősebb gyorstöltőre, hisz az intelligens rendszereknek hála az első 50-60% villámgyorsan felkúszik telefonunkra, ám utána a töltés lelassul, épp azért, hogy kellően óvja az akksit. Épp emiatt (mármint a különböző beépített védelmek miatt) nem ártalmas a telefonra az sem, ha bedugott töltővel használjuk. Ez a kérdés legtöbbször akkor jön elő, amikor hosszú útra indulunk és autónkban a telefon tölti be a GPS szerepét. Egy valamire azonban nagyon érdemes odafigyelni: a magas hőmérsékletet ugyanis egyetlen akkumulátor sem szereti, így tehát próbáljuk meg elkerülni, hogy telefonunk hosszabb ideig legyen kitéve ennek.