Arról nagyon kevésszer esik szó, hogy hogyan is szabadulhatnánk meg a bolháktól, ugyanis ez egy olyan téma, amelyről egyszerűen nem illik beszélni. A legtöbben ugyanis úgy gondolják, hogy akinél bolha van, az rendetlen és piszkos. Ezért sokan szégyenkezést éreznek, ha náluk mégis felüti a fejét. Pedig ez a megbélyegzés teljesen alaptalan.
[wp_ad_camp_1]
A bolha nem ott jelenik meg, ahol igénytelen a környezet. Bolhát ugyanis bárki bárhol összeszedhet, de főként azoknál jelenik meg jellemzőbben, akiknél bent található állat, esetleg az udvarban van több belőlük. Bár viszonylag ritka, hogy a bolha elhagyja a „gazdáját”, de előfordulhat, és ilyenkor az ember akár hetekig is küszködhet, mire megszabadulna tőlük. Az első és legfontosabb dolog, amit ilyenkor tehetünk, az a további bolha bekerülésének a megakadályozása. Tehát háziállatok esetében azonnal fürdetésről, bolhanyakörvről vagy más bolha elleni szerről kell gondoskodni. És egy kültéri permetezés sem árthat. Ezt követően pedig jöhet a ház belseje. A felnőtt, kifejlett bolhák kiirtása meglehetősen nehéz. Még összenyomni sem igen lehet őket. Ellenük szinte kizárólag beltéri permetezéssel, esetleg bolha elleni sprayekkel védekezhetünk.
Amit azonban mindenképpen meg kell akadályoznunk, az a bolha lárváinak a kikelése. Ezek szerencsére elég sérülékenyek, és ha vízzel találkoznak, akkor életképtelenné is válnak. Ezért a folyamatos mosás, gyakori felmosás megoldhatja a problémát. Azonban takarítás során nem szabad elfeledkezni az ágyak, fotelek aljáról, különféle résekről sem, hiszen nagyon sok lárva itt helyezkedik el. Épp ezért tarthat hosszú ideig, mire végérvényesen megszabadulhatunk ezektől a szörnyű viszketést okozó élősködőktől. Ne szégyenkezzünk hát, ha bolhát találunk az otthonunkban, de minél hamarabb kezdjük meg a támadást ellenük. Bár nem a piszkos otthonunk miatt jelentkeznek, de a folyamatos tisztántartással kiirthatók a házunkból és az életünkből is.