A meditáció egyre népszerűbb azok körében akik igyekeznek tudatosan élni a mindennapjaikat, hiszen számos egészségügyi probléma leküzdésében nyújt segítséget. Szinte mindenkivel előfordul, hogy zsong a feje a sok elintéznivalótól, az agya folyamatosan kattog és még a munkahelyi stressz is nyomasztja. Ilyenkor érdemes lazítani, kipróbálni a meditációt.
[wp_ad_camp_1]
A tudomány már bebizonyította, hogy a meditáció erősíti az immunrendszert, valamint öngyógyító folyamatokat indít el, továbbá pozitív hatással van a szív- és érrendszerre, segít a kiégés és a magas vérnyomás kezelésében. Emellett remek megoldást nyújt hosszú távon is, mivel a meditáció megváltoztathatja az agy szerkezetét, így jobb életminőséget biztosít, javítja a koncentrálóképességet.
Ma már kész tény, hogy a meditáció segít a pszichés zavarok, a krónikus fájdalom és a rák legyőzésében. Kutatások igazolják, hogy a meditációt gyakorló betegek képesek befolyásolni vérnyomásukat, hiszen amíg a stressz hatására az erek beszűkülnek, addig a meditáció a szervezet ezen reakciójával szemben hat. Gyökerei fellelhetőek a vallásokban is, hiszen például a buddhizmus fontos elme, valamint a hinduizmushoz kötődő jóga maga is egyfajta meditáció. Mai modern formáját a ’80-as években fejlesztette ki Jon Kabat-Zinn.
Tény továbbá, hogy a meditáció változásokat idéz elő az agyban. Azok, akik gyakran meditálnak agyuknak azt a területét stimulálják, amelyhez a pozitív érzelmek kötődnek, amivel az öngyógyító képesség is magyarázható és ha rendszeresen végezzük a gyakorlatokat a félelemérzetért felelős agyi régió mérete is csökken.
Érdemes tudni, hogy a meditáció gyorsabban hat, mint bármely más relaxációs technika, mivel a hétköznapokban kínál megoldást a stresszhelyzetek elkerülésére, a problémás szituációk eredményesebb kezelésére. A meditáció során a legfontosabb mindig a koncentrálás és a folyamatos gyakorlás.