A porszívózás szerencsére nem egy tudományos fokozatot igénylő művelet, mégis tudunk benne hibákat véteni. Ha már neki fogunk, csináljuk hatékonyan és az eredmény sokkal látványosabb lesz. Hiába várjuk a porszívótól, hogy maradéktalanul felszívja a piszkot, ha hagyjuk megtelni a porzsákot. Ahogy telik a porzsák, úgy csökken a szívóerő, ezért érdemes minél gyakrabban, ha nem is minden alkalommal, de legalább minden második porszívózás után alaposan kiüríteni.
[wp_ad_camp_1]
A porzsák mellett a másik kényes kérdés a szűrő állapota. Sokszor elfeledkezünk róla, pedig ha nem tisztítjuk, a porszívózás allergiás panaszokat is okozhat, illetve a már meglévő tüneteket erősítheti, hiszen nem tudjuk hatékonyan eltávolítani a levegőben szálló allergéneket. A porzsákhoz képest ritkábban igényli a tisztítást, de ha a szűrő eltömődött, szakadt vagy nagyon piszkos, itt az ideje kicserélni.
A porszívókhoz több fejet, kefét is adnak, de sokszor ezeknek semmi hasznát nem vesszük. Pedig vehetnénk, hiszen porszívózás közben ezek lehetnek a legjobb barátaink. A szűk helyeket, a polcokat, a lámpákat vagy a függönyt sokkal könnyebben ki tudjuk porszívózni, ha a megfelelő fejet használjuk.
A porszívóval nemcsak a szőnyeget vagy a padlót portalaníthatjuk. Nagyon hasznos a zsúfolt könyvespolcoknál, a konyhai fiókoknál, párnáknál, ágymatracoknál is. Az óvatosságot igénylő helyeken, mint a könyvek vagy a fából készült tárgyak, használjuk a kefés porszívó fejet, hogy biztosan ne karcoljuk, ne sértsük meg a felületet.