A lépcsőházban felfelé menet, a lépcsőfordulóban megpillantottam egy darabka csokit, valaki elejthette. Mosolyogva állapítottam meg, hogy bizonyára rokonság van köztünk emberek, és a kis fekete rovarok között, mivel azon a morzsányi csoki darabon százszámra hemzsegtek a hangyák. Aztán hirtelen eszembe jutott egy néhány éve látott tévéműsor, ami egy hobbi hangyászról szólt.
[wp_ad_camp_1]
Tibor, – ha jól emlékszem a különös hobbit űző férfi nevére- mesélte, hogy az interneten olvasott egy speciális zseléről, amit eredetileg a NASA fejlesztett ki, és amiben egész hangyacsaládokat lehet minden probléma nélkül tartani. Neki is, a gyerekeinek is megtetszett a dolog és elkezdett hangyákat tartan.
A speciális zselét, a NASA azért fejlesztette, mert az űrben, mikrogravitációs közegben akarták tanulmányozni, hogy viselkednek extrém körülmények között az állatok.
Körülbelül 12 ezer hangyafaj ismert a világon, Magyarországon ebből 74 fajta található meg, néhány faj közülük védett. A hobbi-hangyászok többnyire fekete, vörös vagy úgynevezett lóhangyákat tartanak. A feketehangya beszerzése a legkönnyebb, ez bármelyik kertben,házban,parkban megtalálható. Egy telepre egy fajta hangyát szabad csak tenni, mert megölik egymást.
A zselében élő hangyákat nem kell etetni, mivel abban tápanyag van, és annyit esznek belőle, amennyire szükségük van.
A hobbi hangyászok elsősorban dolgozó hangyákat tesznek a zselébe. Miközben végzik a feladatukat, ássák a járatokat, nagyon jól megfigyelhetőek. Főleg gyerekeknek ajánlják, érdekes látnivaló, és a gyerek testközelből láthatja, amit a biológia órán tanult. Nagyítóval jól megfigyelhető, hogy élnek a hangyák, hogy működik a közösségük. Rendkívül érdekes, ha valakinek sikerül királynőt is beszerezni, így a szaporodásuk is nyomon követhető – mesélte Tibor.
A dolgozók rövid életűek, pár hónap után elpusztulnak. Ha ez bekövetkezik, a többiek a tetemet felhozzák a felszínre. Megfigyelhető, hogy ha egyikük beteg lesz, a többiek a segítségére sietnek, ápolják elesett társukat.
Közeleg a karácsony, az állatkedvelő gyerekeknek akár ajándékul is szolgálhat egy hobbi-hangya család.