Nem azért írom e pár sort, hogy ellenérveket sorakoztassak fel a kádban ellazulós esték ellen, hanem hogy bemutassak pár érvet, mennyivel többet tud nyújtani egy zuhany.
[wp_ad_camp_1]
Sokan vannak, akik inkább teleeresztik a kádat forró vízzel, habot varázsolnak vele, teleszórják rózsával és elmerülnek a víz ölelésében órákon át. Én is éveken keresztül voltam ennek a szokásnak a híve, de pár hónapja átálltam a zuhanyzós megoldásra.
Sokat olvashatunk jótékony hatásairól. Például a hideg és meleg víz váltogatása: a meleg víz kitágítja az ereket, a hideg vízben összehúzódnak, és ez az érfalaknak egy kiváló torna. Érszűkület esetén alkalmazzák, de immunrendszerünk erősítésére is hatékony módszer.
A váltófürdő lényege, 50 másodpercig hideg vizet, majd még 50 másodpercig a meleg vizet engedjük meg, annyiszor ismételjük meg a gyakorlatot, amennyiszer jól esik és jónak látjuk. Fontos, hogy a hideg és meleg víz hőmérséklete között 20 fok különbségnek kell lenni. Végül az sem utolsó szempont, hogy a zuhanyzást langyos vízzel kéne befejezni, hiszen így az erek nem lesznek kitágulva, és nehezebben kaphatunk el fertőzéseket, és edzetebbek maradunk.