A legtöbben úgy gondoljuk, hogy ha a nehezen megkeresett pénzünket valamelyik bankra bízzuk ahelyett, hogy otthon őrizgetnénk, akkor úgy sokkal nagyobb biztonságban tudhatjuk.
Hisz ki ne rettegne attól, hogy egy betörés során minden megtakarítást visznek a rablók, ezzel pedig sok év munkájának a gyümölcse veszik kárba egy szempillantás alatt. A számlán tartott összeg azonban hozzáférhetetlen, és jól őrzött, így hát nem kell azon aggódni, hogy mikor lovasítja meg valaki. Sajnos a bűnözők meglátták a lehetőséget ebben a gondolatmenetben és egy egész hálózatot épült ki a banki átverésekre, elsősorban az emberek hiszékenységére alapozva a bűntények sikerességét. A bankok persze minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy megfelelően felvilágosítsák az ügyfeleket arról, hogy mik azok a gyanús jelek, amelyek alapján azonnal azt kellene sejteni, hogy megpróbálnak átverni minket, ám sajnálatos módon még mindig nagyon sokan követik el azokat az alapvető hibákat, amelyeket aztán a csalók villámgyorsan ki is használnak.
A leggyakoribb átverési mód, amikor a bank nevében felhívnak minket – különböző technikai megoldásokkal az is kivitelezhető, hogy a telefonszám hivatalosnak tűnjön – és maguk a csalók keresnek meg minket azzal, hogy valaki utalást indított a számlánkról, ezért gyorsan kell cselekedni, hogy azt még meg lehessen akadályozni. Ilyenkor aztán a hívott fél gyakran pánikba esik, és nem gondolkodik tisztán, így megad olyan adatokat, amelyek segítségével a bűnözők az összes megtakarításunkat átutalják, s mire észbe kapunk, már késő bármit is tenni. A legfontosabb megelőzése ennek, hogy egyszer és mindenkorra tudatosítjuk magunkban, hogy a bank soha nem kér jelszót, sem kártyaadatokat. Ha valóban a bank hív minket, akkor az ügyintéző minden ilyen információval tökéletesen tisztában van. A legjobb megoldás, ha a hívást követően megkérjük a bank munkatársát, hogy mi hívhassuk vissza őt, adja meg a melléket, amelyen kereshetjük. Így kikerülhetjük, hogy hamis telefonszámról érkező csalással megkárosítsanak minket. Ugyancsak jó trükk, ha közvetlen a hívás elején, amikor adategyeztetésre kerül a sor, akkor rögtön az első válaszra rosszat adunk meg. Ha valóban a bank hívott, akkor azonnal szólni fognak, hogy hibás az adat. Ugyanakkor ezzel együtt is legyünk nagyon óvatosak. Soha ne adjunk meg számlával kapcsolatos információt és soha ne telepítsünk a telefonunkra, számítógépünkre semmilyen szoftvert, ugyanis ha ilyet kérnek tőlünk, az biztosan átverés. Inkább tegyük le a telefont és hívjuk fel mi magunk a bankot.