Ahány konyha létezik a világon, mindegyiknek más-más ízvilága, és más-más alapélelmiszerei vannak. Az általunk megszokott ízvilág nagy arányban tartalmazza a burgonyát és a hagymát, amíg az indiai például a rizst, meg a lencsét.
[wp_ad_camp_1]
A vöröshagyma egy olyan zöldség, amely az egyik legfontosabb, és az olyan ételek alapját képezi, amelyek megtalálhatók a magyar konyhában. Sokszor a vöröshagymát helyettesítik más fajta hagymákkal is, azonban hogyha főzésről beszélünk, akkor a legjobb, hogyha ezt használjuk, mert ennek a legintenzívebb az íze, és ez jön ki a legjobban, amikor egy kicsit megpirítjuk, majd utána főzzük is egy keveset. Ez kis mennyiségben csak egy ízvilágot hoz be az ételbe, azonban nagy mennyiségben már egy pörkölt, vagy paprikás alapnak számít. Ezek elkészíthetők másfajta hagymából is, azonban a vörösből a legjobb. Külön fogyasztásra pedig inkább a lila, vagy a zöld javasolt, és ezek a legnépszerűbbek is, ráadásul hazánkban termeszthető is, és nagyon könnyen meg is él.
Sokak foglalkoznak éppen ezért a hagymák tenyésztésével, és eladásával. A különböző piacokon megtalálhatók ezek, és megvan rá a lehetőségünk, hogy magántermelőktől vásároljunk. Azonban az üzletek polcain is megtalálhatjuk ugyanazt a fajtát, és beszerezhetjük alacsony áron. Akármilyen üzletről is legyen szó (kis, vagy nagy boltról), biztosan találunk majd ilyen termékeket. Igaz, hogy az árak nagyjából megegyeznek a piacokon találhatókéval, a minőség sokkal jobb a piacon, mert ezek a termékek házi termelőkről származnak. Az üzletekben levők sajnos gyakran tartalmaznak vegyi anyagokat, amelyeket a gyors növekedés és az íz fokozása érdekében alkalmaznak. Hogy beszerezze ezeket, gondolkozzon előre, és vásároljon többet, mert ez a növény hetekig is eláll, és nem veszít az ízének intenzitásából sem.