Ki ezt gyűjt, ki azt. A bélyeggyűjtés azonban nagyon régi, megunhatatlan hobbi. Nemzetközi szinten is igazi kuriózumnak számít a Magyar Bélyegmúzeum. Az intézmény gyűjteménye több, mint 13 és fél millió darab bélyegből áll.
[wp_ad_camp_1]
Csak kevés olyan intézmény van, ahol egy helyen, egy kiállító teremben fellelhető a világ valamennyi országa által kiadott valamennyi bélyeg. A megalapítással is ez volt az eredeti elképzelés. A Magyar Posta ezzel a céllal hozta létre a Bélyegmúzeumot és nyitotta meg azt 1930-ban.
Érdekes tény, hogy az intézmény vezetőjének kiválasztásánál az is fontos szempont volt a szakmai tudás mellett, hogy a bélyeggyűjtés ne tartozzon a hobbijai közé.
A páratlan nagyságú gyűjtemény könnyebb áttekintése céljából a múzeum anyagát korszakokra osztották fel. Az intézményvezető a klasszikus magyar bélyegek kollekcióját kezeli, aminek az első példánya 1867-ből származik. Ebben az évben adták ki ugyanis az első magyar megrendelésre készült bélyeget, az utolsó példány pedig 1925-ben került napvilágra.
A kiállítási helyiség egyetlen impozáns teremből áll, egy nagy könyvtár hangulatát idézi. A bélyegeket falba süllyesztett fémkeretes üveglapok között, hőtől, fénytől, párától védve helyezték el. A kiállító teremben 3200 kihúzható keretben „Világegyetem – bélyegtörténelem” címmel állandó kiállítást tartanak, ahol mintegy 500 ezer művészi kivitelezésű bélyeg található. Az állandó kiállítás legnagyobb és egyben teljes gyűjteménye magyar bélyegekből áll.
A gyűjtemény mind a mai napig folyamatosan gyarapodik a Magyar Posta ZRt. által rendelkezésre bocsátott filatéliai anyagokkal, és az Egyetemes Postaegyesület küldeményei, gyűjtői adományok és hagyatékok révén.
Méltán lehetünk büszkék erre az egész világon páratlan, hatalmas gyűjteményre.