Ha történelem előtti óriásokkal szeretnénk találkozni, nem kell feltétlenül múzeumba menni, elég lenne lemerülni mélyen a tenger alá, ahol fenséges, letűnt időket idéző élőlények élnek. Ilyen élőlény az Antarktiszt övező fagyos óceán örök sötétjében rejtőzködő óriáskalmár. Az óriás puhatestű kétezer méteren él, ahol csak az ámbráscet jelent valós veszélyt neki.
[wp_ad_camp_1]
A régi legendákban gyakran felbukkant a viharos tengeren a hajókat mélybe rántó óriáspolip, a „krák”. Bár az antarktiszi óriáskalmár hajók mélybe rántására nem lenne képes, kétségtelenül ez az állat a gerinctelen élővilág legnagyobb élőlénye. A fajt 1925-ben fedezték fel, amikor egy bálnavadászok által elejtett óriás ámbráscet gyomrában megtalálták egy példány maradványait. Az óriási fejlábút Guy Cobin Robson brit tengerbiológus jegyezte le elsőként. Felfedezése óta csak nagyon ritkán volt alkalmuk a tudósoknak élő példányt megfigyelni, akkor csak fiatal, még nem teljesen kifejlődött példányokkal találkoztak.
Az óriáspolip karjainak hossza általában 7 méter, de akár a 9 métert is elérheti. Testtömege akár a 70 kilogrammot is eléri. Kutatások szerint a nagyobb példányok mélyebb vizekben élnek, 1000 és 2200 méteres mélységben. Az óriáspolipnak nyolc karja van karonként 280 tapadókorongja, amiket a préda megragadására és a sziklákon való megtapadásra használ. Zsákmányát a szájába tömi és rajtett csőrével megharapja, megbénítja a mérgével. Az állat réztartalmú, kék színű vérét három szív pumpálja körbe a testében, de egyik szívnek sem jó a teljesítőképessége. Az óriáspolip magas intelligenciával rendelkezik, magányosan él a tengerfenéken. Általában 3-4 évig él, tápláléka rákokból, puhatestűekből, halakból áll. Az állat meneküléskor jól álcázza magát, gyorsan úszik, kiüríti a tintazacskót és színt változtat.